Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Végzet

2017.08.18

Végzet

A novella egy nagyon könnyed műfaj. Mind olvasni, mind pedig írni maga az élvezet. A „Végzet” című kötetben hét, egymástól térben, időben és minden egyéb tekintetben rendkívül távol álló történetet szedtem egy csokorba össze, melyeket egy-egy pohár finom bor jelenléte kovácsol egységgé össze. Ármány és szerelem, élet és halál, küzdelem és boldogság, rejtélyes megszemélyesítések és a világegyetem egy távoli pontján játszódó történet mind jól megférnek egymás mellett.

A kötet darabjai:

Dupla-bukta: Szerelmi háromszög péksütemény módra.

Szerencsegyerek: Egy nem kívánt terhesség keserédes gyümölcse sikeres emberré érik be.

Koronaékszer: Hetvenöt év házasság ölelésekbe zárt története.

Látlak: Mindent lát, mégis láthatatlan. Az ő szemén át nézed a világot, miközben fogalmad sincs róla, hogy ő éppen téged figyel.

Alma: Csillagok és életek. Egy Univerzumon és időtengeren átívelő szerelem története.

Tesó: Mennyei testvéred vigyázza minden léptedet.

Végzet: Egy férfi, hét nap, öt nő, és némi Juditmentes hétvégi kimenő. Hogy ebből mi sülhet ki? A Végzet majd megsúgja.

vegzet_fenykonyvtar_arnyalat77_feny34_kontraszt100.jpg

 

Itt olvashatsz egy rövid részletet az „Alma” című sci-fi novellából, mely az egyetlen ilyen jellegű mű ebben a kötetben.

 

„Ezt azonban a vacsora alatt még nem tudhattam. Csak néhány órával később, amikor kimondták a halálos ítéletet, akkor érthettem meg, hogy mit is tettem.

Vacsora végeztével sétálni hívtam Szhíládot a pompás kertbe, míg atyáink beszélgettek. Korábban sosem látott, ágaikat nyújtóztató, mozgató fák között vezetett az ösvény, melyen ketten alig fértünk el. Sőt, jómagamnak folyamatosan hajlongani kellett, hiszen testem majd kétszer olyan magas volt, mint a törékeny hercegnőé.

Az ösvény egy kis lugasba vezetett bennünket, mely fölött ezernyi csillag apró fénye remegett. A lugas végében kényelmes, puha anyaggal töltött zsákok feküdtek, pihenőhelyet kínálva számunkra. Teli hassal végigheveredtünk rajtuk, és beszélgetni kezdtünk.

Előttünk egy kis asztalon különös, ötágú csillag formájú poharak álltak. Mellettük szintén csillag formájú kancsókban víztiszta, ezüstös fényű szíriuszi almabor csillant. Az edények Khólosz király különös figyelmességére utaltak, hiszen otthonom egyik jelképét ábrázolták. A másik szimbólumunk pedig éppen az alma, melynek belsejében ugyancsak ott van az ötágú csillag.

Szhílád töltött. Az almabor a Szíriuszon nem olyan, mint a Vénuszon. Küllemre sem, ízre és hatásra azonban végképp nem. Kellemesen édes, miközben az állaga olyan, mintha semmi nem lenne a szájban. Illata a mennyek országát idézi, fogyasztása pedig isteni szintre emeli a tudatosságot, és segít átélni a mindenséggel való egységet.

Míg Szhílád az almaborral bíbelődött, én mosolyogva néztem őt. Kettőnk testformája és kultúrája oly távol állt egymástól, akár a csillagaink. Mégis, a szerelem nem ismer sem határokat, sem lehetetlent. Testem oly forrón izzott, hogy az érzéseim átterjedtek Szhíládra is, pedig a szíriuszi faj már régen túlhaladott ezen az érzelmen. Mégis, láttam energiarendszerén, amint mindkét szíve zöldje körül halovány rózsaszín szirmok kezdenek nyiladozni.

Igen, a szíriusziaknak akárcsak napjuk, szívük is kettő van. Nemi szerveik azonban már nincsenek, mivel a szaporodáshoz szükségtelenek, a fizikai örömökön pedig felülemelkedtek, bár kivégzésem előtt ezt sem tudtam.

A levegő vibrált közöttünk, még a fák korábban nyújtózkodó karjai is mozdulatlanná dermedtek, amint minket figyeltek. A hercegnő egész testében reszketett.

- Fázol, kedvesem? – kérdeztem, magam sem tudva, honnan vettem a bátorságot, hogy így szólítsam e csodás teremtményt, akit mindössze pár órája ismertem meg.

Szhíládnak is feltűntek szavaim. Egyetlen rövid pillanatra megmerevedett, átsuhant a fején a gondolat, melyet pontosan követtem energiarendszerén a szíveitől a fejtetőig, és onnan el. Aztán mosolyra húzta gyönyörű ajkát, és kacagva felelt.

- Nem, kedvesem. Csupán olyan dolgokat látok és érzek, amelyeket korábban sohasem. – mondta, majd egy közeli ágról leszakított egy almát, ami a Vénuszon is megterem. Harapott egy falatot, majd megkínált engem is.

Beleharaptam a gyümölcsbe, s míg rágtam, nem vettem le szememet a hercegnőről. Majd megérintettem a kezét. Közelebb vontam hatalmas testemhez, és ő nem tiltakozott.”

 

És egy részlet a "Szerencsegyerek"-ből

 

Szerencsegyerek (novella, részlet)

 

- Gratulálunk, Hölgyem! Önnek egy gyönyörű, csodálatos regénye született!

Éva könnyekig meghatódva tartotta karjaiban újszülött könyvét. Aztán Feri jó erősen hátba vágta, és ez visszarántotta a valóságba.

- Már megint miről ábrándozol, drága? Melyik kockahasú pasiddal forgatsz szexjelenetet abban az okos kis fejedben?

- Hogy te mekkora tulok vagy! – mordult rá a férfira. A kezében tartott forró gyümölcstea az ébresztőnek szánt hátba veregetéstől az asztalon fekvő jelentésre borult. – Bakker, most nyomtathatom újra! Még jó, hogy a klaviba nem löttyent bele.

- Ne munkaidőben ábrándozz cicamica, és akkor ez nem történik meg többet. – vigyorgott Feri elégedetten, és otthagyta a füstölgő fejű, angyalszőke Évát a rommá amortizált íróasztal felett.

A lány kapkodva takarította el a szemétté vált jelentést, miközben újranyomtatta a tegnap este összekészített anyagot. Számviteli osztály, negyedéves kimutatás a menedzsment kilenckor kezdődő ülésére. Blőááá. Semmilyen munka sem lehet unalmasabb ennél, mégis ötödik éve tölt el vele tíz órát naponta.

Hogyan keveredett idáig ő, aki szuper jó volt magyar nyelv- és irodalomból, ő, aki újságíróként a világot tervezte megváltani tizennyolc évesen? Talán mert nem vették fel kommunikáció szakra, számvitelre meg igen? Ez is hogy a csudában történhetett meg? Inkább a halált kellett volna választania, mint ezt a területet. Ezen töprengett az egyetemi időszakkal együtt már vagy tízedik éve. De most ennek vége! Gyorsan összekapta a frissen nyomtatott, langyos papírkupacot, és berobogott az értekezletre.

- Felmondok! – vetette oda a kimutatásokkal együtt az életét megváltoztató mondatot a főfejesnek. – És regényeket fogok írni.

A főnök egy ezredmásodpercig elkerekedett szemekkel, értetlenül bámult rá, aztán színtelen hangon megjegyezte:

- Rendben kisasszony, de ez nem a menedzsment feladata. Legyen szíves, fáradjon a HR-esekhez az előbbi a kérdéssel. Utóbbi ügyben pedig sok sikert kívánunk Önnek. – és már fordult is a papírokhoz a kopasz homlokú, szemüveges ember.

Évából kifogyott a gőz, ami Feri hátbavágása óta fortyogott benne. Úgy állt a tárgyalóterem végében, mint a leeresztett lufi, aki fütyülve körbevágtatta az épületet, és itt ért földet. Önmagától is megrettenve, hangtalanul fordított hátat, és magassarkú cipőjében lábujjhegyen osont ki a teremből, nehogy egy apró zajt is csapjon, és még nagyobb feltűnést keltsen.

Még mielőtt meggondolhatta volna magát, léptei egyenesen a HR-osztályra vitték, ahol pár perc alatt bejelentette kilépését. Megtudta, hogy a bennragadt szabadságainak köszönhetően otthon ülve töltheti le a felmondási időt, így másnap már nem is kell jönnie.

Mielőtt visszaért az asztalához, összenyalábolt egy üres kartondobozt a fénymásoló mellől, majd komótosan pakolgatni kezdte a holmiját.

- Te meg hova? – kérdezte Feri ismét elvágtatva mellette.

- Haza. Örökre. Neked köszönhetem.

- Kirúgtak? – fékezett hirtelen Éva mellett. - A tea miatt? Bakker, ne már! Ezt nem akartam. – a srác tetőtől talpig elfehéredett, mintha egy vödör mésszel öntötték volna nyakon.

- Ne izgulj, én mondtam fel. Elég lett ebből az egészből. Te csak az utolsó utáni csepp voltál a poharamban.

- És mi lesz veled? Mit fogsz csinálni ezután? – kérdezte Feri még mindig elképedve.

- Ja, azt nem tudom. Gondolkodni szerencsére nem volt időm, annál gyorsabban cselekedtem… – nevetett Éva felszabadultam. – Egyébként író leszek. Épp erről ábrándoztam, mielőtt hátba csűrtél. Hogy enni miből fogok, meg lakbért fizetni, az meg majd kiderül. Na, csá! Megyek. Engem vár az élet. – szőke fürjeit hátravetve fordult sarkon. Kezében a doboz még félig sem lett. Öt év emléke egy koszos bögrében, egy csoffadt virágban, és egy kés-villa-kanál szettben öltött testet, amivel eddig az ételfutáros dobozból ebédelt.

- Azt a qrva életbe! – Feri úgy állt ott, mintha a meszes vödör után egy tűzoltókocsinyi hidegvízzel zuhanyozták volna le. – Na, ha ő író lesz, akkor én meg elmegyek végre a hawaii Ironman-re. – gondolta félig hangosan, és azonnal indult a HR-osztályra, hogy benyújtsa felmondását.

Éva hazametrózott. Út közben beszaladt az ABC-be, vett egy üveg bort, egy nagy tábla csokit és egy zacsi chipset. Bevásárolt, ahogy általában szakítás után szoktak a nők. Pedig most valójában ünnepelt. És rettegett. Egyszerre.

Mivel nem várta meg a munkaidő végét, sőt, azt sem, hogy az ételfutár meghozza az ebédet, gyorsan rendelt otthonra egy pizzát. Dupla sajttal, mint mindig. A fele becsúszott délben az üveg bor jelentős részével. Utána kis szieszta következett. Hatkor ébredt fel, farkaséhesen. Megette a maradék pizzát, és elkortyolgatta hozzá bort. Közben ölében egy üres papír hevert. Erre tervezte megírni a regény vázlatát. Így talált rá az éjfél, amikor bekopogott a bukóra nyitott ablakon.

Éva fázósan vergődött el az ágyig. Zuhanyozni kivételesen ráér majd reggel, hiszen nem siet sehova sem.

Az említett reggel ezúttal kilenc körül kocogott el Éva hálószobája előtt. A nő a léptek ütemes koppanására ébredt. Ja, csak Zsoltika futkározott a felső szomszédnál. Biztos megint felszúrták a fülét, azért nem ment oviba.

- Úúú, reggelire is kellett volna kaját vennem. – gondolta az üres hűtőt bámulva. A kenyértartóban talált még egy csücsöknyi száraz barnakenyeret. Valahogy összeszeletelte akkorára, hogy a pirítóba begyömöszölje. Félig így is megégett, de még éppen megfelelt. Egy kis vaj és méz feldobta annyira, hogy nem kellett lemenni a boltba.

Evéshez betett a laptopon egy filmet. Persze annyira belemelegedett, hogy végignézte egy szuszra. Utána rájött, hogy mosást kell indítania, és mégiscsak le kell futni a boltba, mert közben megjött a mensije. Ha már ott volt, be is vásárolt rendesen. Aztán főzött egy finom ebédet, hiszen éhesen gondolkodni nem lehet. Amíg evett, újabb filmet indított. Hátha jön valami ötlet a regényhez. Persze, megint leragadt előtte, és csakhamar délután négy óra lett. Hah, hogy rohan az idő, ha az embernek nincs ezer dolga! Na, de azért csak akad. Le kell ellenőrizni a közösségi oldalakon az üzeneteket, meg ki is kell posztolni mindenfele, hogy felmondott, és szabadúszó író lett. Hadd lássák a barátai, és hadd egye a fene az irigyeit.

Mire mindennel végzett, már kanyarodott a nyolc óra. Gyors vacsi. A tegnapi maradék chips megteszi. Hozzá egy jó könyv. Lássuk, a nagyok hogyan csinálják! Hopp, ebbe is belefeledkezett. Este tíz lett, mire le bírta tenni valaki másnak a regényét. Na, ő is így szeretne írni, hogy beszippantsa az embert a történet. Ja, hogy a sajátja eddig csak egy üres lap? Sebaj, valahol egyszer mindenki így kezdte.

A következő két hétben ezzel áltatta magát. A papírra egyetlen sor sem került. A laptopon a word fájlt „Első regényem” néven mentette, mert még címet sem talált neki. Cseppet sem meglepő módon a nyomtatási képen éppoly üres fehér lap jelent meg, amilyet magával cipelt a lakásban mindenfele, hátha épp a fürdőben vagy a hálóban éri utol az ihlet.

Aztán jött az álom. Ugyanaz, amit a felmondása napján nyitott szemmel látott maga előtt.

- Gratulálunk, Hölgyem! Önnek egy gyönyörű, csodálatos regénye született!

Nézte, nézte papírgyermekét. Arca kissé szögletes volt, mégis, egyértelműen lányos. Borítóján ott állt nagy betűkkel a neve: Király Éva. És a cím! Sikerült kibetűznie: „Szerencsegyerek”. Alatta a kép egy lótuszvirágban szunyókáló, jóllakott csecsemőt ábrázoló, egyedi stílusú rajz volt. Mindjárt ráismert ex-kollégája, Feri, a hobbigrafikus és maratonfutó könyvelő keze munkájára.

Ezzel a képpel az emlékezetében ébredt. „Szerencsegyerek” – fülében még ott csengett saját, álombeli hangja, amint elolvasta a könyvcímet. A témája pedig… igen, egyből megértette: a saját életéről kell szólnia a regénynek. Egészen a fogantatása pillanatától.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.