Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Arnytükör regény részletek

2017.08.17

I. fejezet:

Az asszonyt megőrjítette a bizonytalanság. Éltében először egyedül maradt a hatalmas házban, és az üresség nem csak a körülötte levő teret jellemezte, lelkében, szívében éppúgy nem lakott szerelem, mint az árván maradt családi fészekben.

- Hol rontottam el? Miért történik ez velem? Meg tudom javítani? Mit tegyek, hova menjek? Ki tud segíteni nekem? Annyira egyedül vagyok, nincs egy lélek sem, aki hozzám szólna, aki tanácsot adna, aki enyhítene ezen a poklon, ami bennem ég! Jaj, Pali, mi ez az egész? Annyira fáj. Nem hiszem el. Mi a baj velem? Ronda vagyok? Zsémbes? Háklis? Elviselhetetlen? Miért nem lehet együtt élni velem? Annyira szép is lehetne minden. Itt ez a csöpp gyermek, maga a csoda. Nem győzök betelni vele. Hogyhogy az apjának nem kell? Vagy csak én nem kellek?

Millió kérdést tett fel magában, minden nap minden percében ezen jártak a gondolatai. Amikor már nem bírta tovább, hatalmas szűnni nem akaró zokogás tört rá, kimosva a sebzett szívből gennyként szivárgó fájdalmat. Ilyenkor kissé meg-megnyugodott, letörölte szeméből a könnycseppeket, összeszedegette a földön szétszórt zsebkendőket, majd végezte tovább a dolgát a munkahelyén, otthon a ház körül, vagy játszott a csöpp Bencussal. Lépései, mozdulatai azonban lélektelenek, automatikusak, gépszerűek voltak. Gondolatai néhány pillanat után ismét messze kalandoztak, a dicső múltba kirándultak vagy az ismeretlen jövőt próbálták meg kifürkészni. Mindegy volt, csak a jelenben ne kelljen tartózkodniuk, mert ott a fájdalommal való szembesülés várta őket.

A közösen megálmodott, együtt épített házban élni maga volt a pokol Kata számára. Minden tárgy, amelyre pillantása esett, valamilyen emléket idézett fel benne, és az emlékkel együtt ott vigyorgott rá a hiány érzete is. A tudat, hogy ami volt, már nincsen. És talán soha többé nem is lesz.

Az asszony megpróbált belekapaszkodni a gyermekbe, a gyermek iránt érzett szeretetébe, de a másfél éves csöppség állandó figyelmet igényelt, míg a nő gondolatai hihetetlen távolságokban jártak. Képtelen volt úgy törődni a gyermekkel, ahogy szeretett volna. A szívében az űr úgy tűnt, elpusztított, felemésztett minden szeretetet.

A kis Bence minden tőle telhetőt megtett, hogy édesanyját jobb kedvre derítse. Csöpp szívében lakozó hatalmas szeretetét szüntelenül árasztotta arra a nőre, akinek az Életet köszönhette. Kacajával, apró zsiványkodásaival megpróbálta anyját a jelenben tartani, észrevetetni vele, hogy ő itt van a számára, hogy nincsen egyedül, és bár szavakkal nem tud még kommunikálni vele, ha anya megengedné, hogy a lelkük összeérjen, ő bizony képes lenne meggyógyítani a szívét. Meg tudná mutatni, hogy minden rendben van, hogy ne hibáztassa magát semmiért, hogy nem volt hiába az egész, hiszen ő él. Megfogant, megszületett, és megváltoztatott mindent.

- Anya, anya! Minden rendben lesz! Minden jóra fordul. – mondta volna a csöppség, hiszen ő még olyan tudással bírt, amit felnőtt fejjel fel sem foghatunk. Csak éppen nem volt szava rá, hogy elmondhassa, s ha lett volna, akkor sem volt, aki meghallgassa, mert Anya szenvedett és szenvedni akart. Vezekelni az el sem követett hibákért.

 

III. fejezet:

Egyedül maradt, és új otthona még kongott az ürességtől. A tárgyak már nem hiányoztak belőle, de az otthon szelleme még nem költözött be. Kata gyorsan nekiállt kicsomagolni. A bútorok kiválasztásánál már mindennek gondosan megtervezte előre a helyét, így könnyű dolga volt. Szinte szórta a holmikat a dobozokból új helyükre, de még így is bőven maradt feladata, mire Bencéért indulnia kellett.

Fáradtan ült az autó volánja mellé, hiszen sok munka állt mögötte, és tudta, hogy éjszakába fog nyúlni, mire mindennel elkészül. Márta már gondosan felöltöztette Bencét, hogy csak indulniuk kelljen, így szinte csak megfordult a ház előtt, kiugrott Bencéért, megköszönte a nagyinak a segítséget, és már siettek is haza. Útközben Kata részletesen beszámolt Bencének a napjáról.

- Képzeld, apáék és Gittáék is segítettek ma költözködni, így már az új szobádban alhatsz ma éjjel. Jó lesz, Kincsem? – kérdezte.

Bence nem felelt a kérdésre, ehelyett valami olyat mondott, amitől Kata meglepetésében majdnem fának vezette az autót.

- Itt van Jézus. – mondta teljesen váratlanul a két és fél éves gyermek. Kata még nem szokott mesélni neki Jézusról, ha igen, csak a karácsony kapcsán, és akkor is Jézuskának nevezte.

- Itt a kocsiban? – kérdezett vissza nagyot nyelve Kata.

- Igen.

- És mondott valamit?

- Azt mondja, nagy ünnep van az Égben. – felelte Bence, s Kata szemébe hatalmas könnyek szöktek. Tudta, hogy őt ünneplik a Fátyolon túl, azt, amit eddig véghezvitt mindabból, amit erre az Életére felvállalt.

 

IV. fejezet:

- Miért van az, hogy csak bunkókat tudok bevonzani? Minden férfi egyforma? Miért csal meg szinte minden férfi? Az egész életem, az összes párkapcsolatom csupa kudarc. Egyedül Pali volt normális velem, de annak is mi lett a vége? – fakadt ki Kata telefonon Brúnónak.

Brúnó türelmesen hallgatta a lány panaszáradatát, majd így szólt:

- Használd Oszkárt és a férfiakat tükörként! Nézd meg, hogy mi zavar bennük. Az benned is ott van!

Ezek után Kata mást sem tett, mint folyamatosan visszapörgette a közösen megélt jeleneteket, a messze szállt beszélgetéseket és újraolvasta a számítógépen a leveleiket.

- Lövésem sincs. Nem is hasonlítunk egymásra. – mondta, mikor legközelebb beszéltek.

- Pedig ott van a válasz benned. Nem kívül kell keresned. Nem mondhatok többet, magadtól kell rájönnöd, hogy mit szeretne tanítani neked.

Kata nem adta fel. Nemhogy napokig, hónapokig kereste a választ, pedig nagyon egyszerű volt, csak éppen mindannyiszor elsiklott felette. Nem látta a fától az erdőt, vagy inkább csak más szemében vette észre a szálkát, a sajátjában nem találta a gerendát. Oszkár annyira felnagyítva tükrözte neki a dolgokat, hogy Kata egyszerűen nem ismert benne magára.

 

V. fejezet

A másik fiúval a randevú sem jött össze. A megbeszélt időpontra Kata nagynehezen szabaddá tette magát, ám a srác helyett egy sms érkezett: „Ne haragudj, nem tudok menni. Anyukám főzött ebédet, és vár haza.”

Katának elborult az agya. Hiába volt jónéhány hónapnyi meditáció és önfejlesztő tanfolyam a háta mögött, indulatból pötyögte be a választ: „ Akkor d.gd meg az anyukádat!” Ujjai alatt csak úgy füstölt a telefon billentyűzete. Miután elküldte az üzenetet, kétségbeesetten hívta fel Brúnót.

- Jaj, Te drága jóember! Mi a csuda történik velem? Nincs egy normális férfi a világon? Egy csomó szerencsétlenbe botlottam bele. Olyan, mintha az Ég azt akarná, hogy ne pasizzak.

- Jól mondod! Ne pasizz! Bökik a tenyeremet! Tudod, nekem így szoktak jelezni az Égiek.

Katában ismét felment a pumpa:

- Csak nem azt mondod, hogy megtiltják nekem, hogy férfiakkal találkozgassak? Legyek talán apáca? A legszebb korban vagyok. Életemben először végre Nőnek érzem magam.

- Állj, állj, állj! – csitítgatta nyugodtan Brúnó. – Senki nem tilt meg semmit. Szabad akarat van. Ez egy egyszerű javaslat. Érdemes lenne kicsit visszavonulnod, hogy jobban megértsd, mi miért történik veled. Senki nem tiltja meg, hogy belerohanj egy újabb kapcsolatba, de valószínűleg ismét nagyot fogsz csalódni, és fájdalmas lesz számodra. Tudod: cseberből vederbe. Maradj inkább veszteg, és nézz egy kicsit mélyebbre magadban.

Kata először iszonyú dühös lett. Két héten át mondta a magáét az Égieknek, mire végre kissé alábbhagyott benne a hév. Lassan nyugodott csak le, mert nehezen fogadta el a jótanácsot, pedig amikor kicsit oldottabban tudta szemlélni a helyzetet, akkor kénytelen volt belátni, hogy Segítői a legjobbat szeretnék neki. Végül lassan beadta a derekát.

- Legyen. És ne haragudjatok, amiért őrjöngtem. Úgy érzem, a legszebb éveim mennek pocsékba, ha most férfi nélkül kell maradnom. És különben is! Nagyon megérdemlem, hogy végre már valaki szeressen. – mondta a hosszúra nyúlt hiszti után Kata. Azonban még mindig nem figyelt oda magára. Nem tűnt fel neki, hogy férfi nélkül, csak önmagáért értelmetlennek és üresnek tartja az Életét. Arra sem figyelt oda, hogy a szeretetet, figyelmet és törődést kívülről várja. Nem. Ezeket még mind meg kellett tanulnia, és ehhez egy hosszú és rögös utat kellett bejárnia.

 

VI.fejezet:

Elérkezett az indulás pillanata, s Kata még akkor is a „szökést” fontolgatta, amikor a földtől elrugaszkodó repülőgép kerekei ezt már végképp lehetetlené tették.

- Vége. – gondolta Kata. – Most már menthetetlenül utazom Egyiptomba. – érezte, amint szétárad testében a kétségbeesés. Azonban tudta, hogy forrongó félelmei nem méltóak egy ilyen szent utazáshoz. Szép lassan lecsendesítette hát elméjét, és belenyugodott helyzetébe. – Végül is eddig akármi történt velem, az mind a javamat szolgálta. Akkor most is minden, amit ezen az úton nekem szán az Ég, a legjobb lesz számomra. – mondta magában csendesen.

Ebben a pillanatban megjelent az egyik stewardess teát és kávét kínálgatva. Amint a lányhoz ért, Kata immár megnyugodva, mosolyogva adta le rendelését.

- Egy teát kérnék. – s pár pillanat múlva már nyúlt is a műanyag csészében gőzölgő folyadékért.

Kata nem szerette a kávét, és semmit, aminek keserű íze volt. Úgy gondolta, a tea megfelelő választás lesz, azt azonban nem tudta, hogy mivel az egyiptomi légitársaság gépén ülnek, ottani szokás szerint készítik az italokat. Míg a többiek panaszkodtak a gyenge kávéra, addig Kata megdöbbenve tapasztalta, hogy az előtte gőzölgő tea sűrűbb és feketébb lé, mint azoké, akik a kávét rendelték. Ennek megfelelően az íze is borzasztó keserű volt. Kata rögtön két tasak cukrot öntött bele, és csak úgy kóstolta meg, ám az arcán végigránduló fintoron még a harmadik tasak csészébe adagolása sem segített. Kata grimaszolva tolta magától távol a forró és koromfekete italt, és nyúlt a tálcán heverő apró csokoládéért, attól remélve a keserű íz enyhítését.

Ebben a pillanatban Kata szívében megjelent Jézus finom, és szeretetteljes energiája, s szívből szívbe, szavak nélkül kommunikálva ezt üzente a lánynak:

- Egy pillanattal ezelőtt még azt mondtad, minden, amit ezen az úton kapsz, a lehető legjobb lesz számodra, mégis, az első adandó alkalommal elutasítod azt, ami nem a tetszésednek való.

Kata elszégyellte magát. Jézusnak tökéletesen igaza volt. Nem gondolta volna, hogy az is a javát szolgálja, ami elsőre kicsit sem tetszik neki. Lelkében ismét megszólalt Jézus hangja:

- Fogadj el mindent úgy, ahogy eléd tárja az Élet. És nem csak az utazás alatt. Az egész Élet éppoly megszentelt, mint a mostani küldetésed.

Kata szívén forróság futott át. Tudta, hogy amit Jézus most elmondott neki, az Élete egyik legnagyobb tanítása. Hirtelen könnyek szöktek a szemébe, és fátyolos tekintettel nyúlt a forró pohárért. Lassan, apránként eregette le torkán a kortyokat, szokva az érzést, hogy az Élet a keserű ízzel együtt teljes, egész.

 

VII. fejezet:

A nő mérhetetlenül sajnálta magát. Elméje valóságos szerelmi regénnyé alakította azt a két kézfogást, ami közte és Hassan között történt, egyre nagyobb feneket kerítve az esetnek. Néhány perc alatt Kata félájultra zokogta magát, és alig bírt lábra állni. Észre sem vette, hogy egója mennyire játszik vele, és mennyire élvezi, hogy az egész csoporton kívül a fél repülőtér őt figyeli.

„A Szeretet csendes” olvasta egyszer Lee Carroll Hazatérés című könyvében Kata. Tudhatta volna, hogy az az állapot, amiben most van, nem szeretetteli. Távol állt a csendestől az, ahogy zokogása teleharsogta a várótermet. Mintha a legnagyobb sorscsapás érte volna, és nem egy olyan férfit veszített volna el, aki fél órával korábban még nem jelentett számára semmit. Tudhatta volna azt is, hogy ez az állapot távol áll a belső békétől is, amire évek óta oly kitartóan törekedett, ám egója gyakran megtréfálta őt a maihoz hasonló trükkökkel.

Végül Csaba megunta a színjátékot, és szép lassan elsétált Kata mellett, majd ennyit súgott oda neki:

- Nem történt semmi, ami miatt sírni kellene.

Kata elméje ezen csak még jobban felháborodott:

- Még hogy nem történt semmi? Hiszen most vesztettem el Életem Szerelmét! Ki tudja, mikor láthatom újra. Hetek, hónapok, vagy évek telnek el addig? – dohogott magában a nő, de azért szép lassan csendesedett a sírása. Fárasztó volt ilyen hosszú műsort adni. Végül kicsit összeszedte magát, és amikor szólították őket, beszállt a gépbe.

A hazafelé tartó út során bőven volt ideje a mellette ülő csoporttársának mindent elmesélni. Miután kipanaszkodta magát, fáradtságára hivatkozva elnézést kért eddigi hallgatóságától, és az ablak felé fordulva hagyta, hogy a gép tompa zúgása mély, egzotikus álomba ringassa. Olyanba, amilyenekről csak könyvekben szoktak írni, vagy filmeken lehet látni. Meg sem fordult a fejében, hogy azok többnyire a valóságtól erősen elrugaszkodott mesék. Vajmi kevéssé reális, hogy vele is ilyen történjen meg. Egy távoli országban találkozni álmai hercegével, hogy aztán számos bonyodalom után végre egymáséi lehessenek. Igen! Háromévnyi férfiéhség után ez nagyon is tetszett Kata elméjének. Még a sok várható nehézség sem tántorította el hősnőnket attól, hogy Egyiptom Hercegébe percről-percre egyre jobban beleszeressen. Sőt! Másképp talán nem is sikerült volna neki.

***

VIII. fejezet

Kata válla ott gömbölyödött mezítelenül Tibi arcától mindössze néhány centiméterre, de ezt a kis utat a lány ajkaitól percekig tartott a fiúnak bebarangolni. Hosszúra nyúlt kirándulása során forró csókokkal halmozta el a lány kecses nyakát, aki a könnyebb hozzáférés kedvéért még félre is hajtotta a fejét, miközben érezte, amint fehérneműje teljesen átnedvesedik.

Tibi keze eközben megállás nélkül dolgozott, s végigsimogatta felsőtestének minden szegletét. Azután közelebb húzódott hozzá, finoman maga alá gyűrte a nő törékeny testét, és ágyékát ruhástól a lány ágyékához szorította. Kata megérezhette a fiú szándékának kézzel fogható jelét.

A lány megijedt.

- Istenem, ez túl gyors. Olyan régóta vagyok egyedül, nekem ez még nem megy. – gondolta. Teste és lelke nem volt egységben. A test jelzései egyértelművé tették, mennyire élvezi és igényli a lány a kényeztetést, eközben azonban háború dúlt lelkében, és félelmei szép lassan görcsbe rántották a testét. A múltban elszenvedett sérüléseire emlékezve képtelen volt átadni magát a jelen gyönyört kínáló perceinek, de a fiú rohamának sem tudott ellenállni. Míg teste megadóan mozgott Tibi testével egy ritmusra, addig a lány magában imádkozott:

- Istenem! Könyörgöm, nehogy megtegye. Nem állok még készen rá, de nem is fogok tudni ellenállni neki. Kérlek, segíts!

Ekkor Kata szeme előtt különös látomás jelent meg. Úgy érezte magát, mintha deréktól lefele férfi lenne. Furcsa módon meg sem lepődött ezen. Csak egy dologra tudott gondolni:

- Istenem, add, hogy ne vegye ezt észre!

Ebben a pillanatban, mintegy varázsütésre megszólalt Tibi farzsebében a hangos üzemmódban felejtett mobiltelefon. Kata máskor dühös lett volna, és megsértődik, de most kifejezetten hálás volt, különösen akkor, amikor kiderült, a hívás nem csupán megzavarta, szét is választotta őket. Tibinek váratlanul el kellett sietnie.

Kata megkönnyebbülten ült fel a kanapén, és ruháit igazgatva sírni kezdett. Hirtelen tudatosodott benne, hogy mit is látott valójában a látomásában, és ettől csak még erősebben tört rá a zokogás.

A másik dolog, ami szintén felzaklatta az volt, hogy Tibi csókjából pontosan érezte a férfi szándékán kívül azt is, hogy nem ő az, akit Kata évek óta annyira várt.

S bár már hónapok teltek el azóta, hogy Hassannal utoljára beszélt, valahol mélyen még mindig a történtek hatása alatt állt. Félt megnyitni a szívét, félt ismét beengedni valakit. Nem akart soha többé férfiak játékszere lenni, és nem tudta, hogyan védje meg magát, mint ahogy abban sem volt biztos, kell-e egyáltalán védekeznie. Tudta, hogy gondolatainknak teremtő ereje van, és ha védekezünk valami ellen, annak akaratlanul is energiát adunk, bevonzva ezzel az Életünkbe.

Kata soha nem szeretett védekezni. Ő inkább áramolva szeretett volna élni, bízni az Életben, Istenben, hogy vigyáz rá, és nem fog semmi rossz történni vele. Ehhez tudta, hogy el kellene engedni a „rossz” fogalmát, és mindent egyszerű tapasztalásként megélni, azonban kötötték a félelmei, akadályozva őt abban, hogy szabadon, valódi vágyai szerint tudjon élni.

Most nem tudta, mi tévő legyen. Tisztában volt vele, hogy Tibor legközelebb nem fog megállni. Ehhez persze Kata is kell, mert a „legközelebb” lehetőségét csak ő adhatja meg neki. A lány teljesen össze volt zavarodva. Egyszerre akarta is a kapcsolatot, meg nem is. Olyan volt, mintha egyik kezével húzná, másikkal taszítaná magától a fiút.

Az érzelmi katyvaszból úgy érezte, képtelen egyedül kimászni, ezért bizalmas barátjához, Brúnóhoz fordult segítségért.

- Jaj Brúnó! Annyira tudom, érzem, hogy nem ő az igazi. Akkor minek engedjem magamhoz közelebb? Így egészen biztos, hogy csak egy újabb csalódás lesz a vége, újabb sebet kapok a szívemre, pedig már így is alig élek. – írta Kata e-mailben. Tisztában volt vele, hogy túlságosan lelkizős típus, nagyon tudja magát emészteni mindenen, és nehezen lép túl a dolgokon. Elfogadta magát ilyennek, de igyekezet változni ebben is, mint oly sok mindenben.

Meglepetésre Brúnó kétmondatos választ írt csupán, de csatolt egy word fájlt.

- Nézd meg a mellékletet. Még csak most kezdtem ezekkel a dolgokkal foglalkozni, nem tudom, mennyire tisztán tudom lehozni az üzeneteket.

Kata izgatott lett. Üzenet? Csak nem a Fátyolon túlról mondanak neki valamit? Megnyitotta a csatolt dokumentumot, és olvasni kezdte:

„Drága Gyermekem! Engedd, hogy segítsek Neked. Nyisd meg a szívedet, és élvezd a jelen pillanatot. Ne a múlton rágódj, azt nem változtathatod meg. Ne a jövőtől félj, ami még meg sem történt veled. Engedd át magad a pillanat varázsának, és élj meg mindent teljes szívvel. Nem kell félned. Ne zárd ki az életedből azokat, akik megjelennek melletted. Mindannyian a segítségedre lehetnek. Nem akarja senki a vesztedet. Csak lazíts, és tanulj könnyedén. Ne ragaszkodj a szenvedéshez. Ha te nem bántod magadat, más sem fog bántani téged. Csak éld meg az Életet, mint egy nagy varázslatot. Szeretlek Téged, szeresd Te is magadat! Csodálatos vagy, hidd el! Végtelen szeretettel ölellek! Merlin”

 

***

 

Katának kicsordult a könnye, ahogy szemei falták az üzenetet. Elolvasta egyszer, aztán még egyszer, aztán vagy ezerszer. Alig hitt a szemének, miközben pedig egy meleg, szeretetteli energia átölelte, és elringatta őt. Kata a klaviatúrára borulva ébredt. A számítógép sípolni kezdett, ahogy nem tudta kezelni az egyszerre benyomódó billentyűket.

Az üzenet csak úgy sugárzott a szeretettől, Kata pedig hagyta, hogy félelmei szép lassan feloldódjanak ebben az érzésben. Eleinte ugyan meglepődött, hogy mennyire nehezen engedett az elméje, aki mindenfelé kibúvót keresett.

- Mért feküdnék le ezzel a sráccal? Nagyon aranyos, meg minden, de nem akarok tőle semmi komoly dolgot, és nem vagyok kurva, hogy mindenkinek odaadjam magam. Elég volt nekem Egyiptom, köszönöm, nem kérek több ilyen segítséget. – dohogott magában, végül azonban lassan lenyugodott.

Rájött arra, hogy elméje háborog csupán, így védelmezve a sérült szívet. Azonban azt is tudta, nem old meg semmit azzal, ha szívét be-, a férfiakat pedig kizárja az Életéből. Ezért aztán nekiállt szépen, finoman meggyógyítani és megnyitni a szívcsakráját. Rózsaolajjal bedörzsölte mellkasát és hátát, felvette gyönyörű rózsakvarc nyakláncát, majd kellemes, kifejezetten erre a célra szolgáló zenére meditált, miközben kérte angyali barátai segítségét.

Eleinte tompa, kellemetlen szúrás jelezte, hogy szíve valóban tele van sebekkel. Ilyenkor tudatosan a fájdalmas területre irányította figyelmet, és mélyeket lélegezve, erős kifújással támogatta a folyamatot. Idővel szűnt a fájdalom, és lassan érezni kezdte, hogy talán képes megnyílni Tibor felé.

A srác, mintha megérezte volna ezt, másnap azonnal jelentkezett, és este, miután Bence elaludt, már kopogtatott is Katánál. Aznap rövid ideig beszélgettek a kanapén, majd Tibi karon fogta, és a háló felé vezette a lányt. Karjába fogva fektette végig az ágyon, majd finom, lassú mozdulatokkal elkezdte vetkőztetni. Kata idegesebb volt, mintha szűz lett volna. Feszültsége újra feltámadt, és alig tudta magát megnyugtatni. Sosem tudta meg, hogy Tibi érzi-e rajta ezt a nyugtalanságot, vagy amúgy is ennyire gyengéd és figyelmes lett volna első alkalommal, de a fiú a lány érzéseivel tökéletes összhangban haladt. Amint egy meghódított terület után egy újat kezdett birtokba venni, Kata enyhén összerándult. Ő maga talán észre sem vette ezt, Tibi azonban visszatért csókjaival a már elnyert területekre, kis ideig megpihent itt, és mikor a lány feszültsége engedett, akkor vándorolt csak tovább. Hosszú ideig tartott, mire sikerült magáévá tenni Kata testét, de a fiú cseppet sem bánta, és eddigre már a lány is képes volt átengedni magát az éjszaka mámorának.

Ez a mámor azonban koránt sem tartott annyi ideig, mint Kata remélte. A hosszú előjátékot közepes időtartamú szeretkezés követte, melynek minőségével csak részben volt megelégedve. Az utójáték azonban teljesen elmaradt, s Tibor dolga végeztével szinte azonnal öltözni kezdett.

- Hát Te meg mit csinálsz? – kérdezte csalódottan.

- Megyek haza. Holnap reggel korán kell kelnem. – válaszolta félvállról Tibi.

Kata ezt nagyon zokon vette, azt remélte, ha már így alakult az este, akkor a fiú vele alszik, de nem tette szóvá. Legyen a vörös srác baja, ha nem marad mellette, ő ugyan nem fogja kérlelni.

Amint Tibi mögött bezárta az ajtót, a lány zokogni kezdett. Egyszerre tört ki belőle az elmúlt háromnegyed évben elfojtott szexuális feszültség és a vágy, hogy valaki végre igazán szeresse őt. Aznap éjjel pityeregve aludt el.

 

***

 

Ezen az éjszakán furcsa, nyugtalan álmot látott. Álmában férfitestet öltött magára. Halálra ítélték egy nő megöléséért, és már vitték volna akasztani, amikor sikerült megszöknie. Egy háború pusztította nagyváros utcáin menekült, lábai ólomból voltak, alig tudott haladni. Végül egy térre érkezett, amelyet üldözői bekerítettek. A férfi-Kata nem tehetett semmit, hasra vágta magát a földön, és remélte, hogy láthatatlanná válik. Üldözői, mintha valóban nem vették volna észre, egytől-egyig elrohantak mellette. Egyedül a vezetőjük, egy varázsló-gúnyás férfi tartott a tér másik végéből egyenesen Kata felé. A férfi-nő tisztában volt vele, hogy őt nem tudta becsapni, pontosan látja, hogy ott lapít. A varázsló könnyed léptekkel, szinte repülve közeledett felé. Gyorsan felpattant a földről, és az ő irányába kezdett rohanni, mivel más irányba nem mehetett. Bízott abban, hogy el tud osonni mellette. Az üldözők vezetője azonban nem hagyta magát zavartatni, és egyenesen a szemébe nézve ráköszönt a férfialakban menekülő nőre:

- Szia Kata! – a lány ereiben meghűlt a vér. Ebben a pillanatban pontosan megértette, hogy felesleges menekülnie, valójában nem is ellenségei üldözik, hanem önmaga elől próbál megszökni. Mindez azonban hiába volt, ösztöneinek engedelmeskedve képtelen volt megadni magát a sorsának, s csak futott tovább, nem törődve semmivel.

Kirohant a térről, és az utca jobb oldalán szaladt tovább, amíg egy romos épületet meg nem pillantott. Úgy vélte, ez megfelelő menedék, itt senki nem fogja keresni. Belépett hát, és elkezdte körüljárni a szobákat. Hamarosan rá kellett döbbennie, hogy nincs egyedül. Az egyik kidől-bedől szobában egy férfit talált, aki nővé operáltatta magát, de senki nem fogadta így el. Hiába nézett ki nőnek, mindenki tudta, hogy valójában férfi, még szakálla is volt, és végtelenül szomorú volt, amiért nem fogadták el nőként. Katának ekkor hirtelen újra női teste lett, és nagyon megértette a másik ember problémáit. Olyannyira, hogy végül a félig-meddig átoperált férfivel szerelmeskedni kezdett, ám ez valójában inkább csak nemi szerveken keresztüli energiacsere volt. Kata úgy érezte, hirtelen elektromos áram áramlik a testén keresztül. Ebben a pillanatban kinézett az ablakon, és tekintete egyenesen egyik üldözőjének pillantásával találkozott, akiben volt osztálytársát ismerte fel. Gyorsan felpattant és folytatta a menekülést.

Azt sem tudta, hogyan fusson, olyan nehéz volt mindene. Végül az egyik kapualjban megpillantott egy nőt, aki egy külföldi ország nagykövete volt, és mentelmi jogot élvezett. Tudta, hogyha eljutna a nő hivatalába, ott már nem bánthatná többé senki, nem adhatnák ki. Ezért gyorsan a nőbe karolt, és útközben elmesélte neki menekülése történetét. A nő elhatározta, hogy segít neki, és bevezette a követség épületébe.

A nagykövetségen Kata kapott mindenféle karszalagokat, meg kártyákat, meg különféle kütyüket, amik a belépéshez kellettek. Habár sokan segíttettek neki, és mindenki kedves volt vele, ebben a pillanatban megértette, hogy ha itt marad, akkor élete végéig fogoly lesz. Rab, éppúgy, mintha börtönben ülne. Ugyanakkor maga sem volt tisztában azzal, hogy most nő-e vagy férfi valójában.

Aztán érkezett valaki, és hátravezette az udvarhoz, amely hatalmas volt. Kata hirtelen érzékelte a jövőt, és tudta, hogy udvar egyszer majd egy csodálatosan szép kert lesz, azonban a látomás csupán egyetlen pillanatig tartott. Amikor felocsúdott belőle, körbenézett, és látta, hogy egy romos, gazzal felvert terület előtt áll. Az udvar végében még egy félig lebontott épület is volt.

Ezzel a képpel ébredt fel Kata. Hirtelen pattantak ki a szemei, és tisztán emlékezett az álomra, melynek szimbólumait szinte azonnal meg is értette. Tudta, hogy az álom a női minőségének gyógyítására utal, és arra, hogy még mindig túl sok benne a férfi energia. A volt osztálytárs személye valahogy azt jelentette a számára, hogy a múltja üldözi őt, és azzal is tisztában volt, hogy nem futhat el a feladat elől, mert azzal csak saját magát csapná be. Tisztán érezte azt is, hogy a kert, amelyet látott, a saját nőiessége, annak megélése. Most még romos, gazzal borított, van vele munka bőven, de az álom megmutatta, hogy megéri dolgoznia, hiszen a végeredmény gyönyörű lesz.

Másnap az első dolga az volt, hogy amint akadt néhány szabad perce, gyorsan megírta Brúnónak az éjszaka történteket. Kata legjobb barátja válasz helyett ismét egy, a Fátyol túloldaláról érkezett üzenettel felet.

„Igen, Kata. Ezt az álmot is tőlünk, a segítőidtől kaptad, és nagyon boldogok vagyunk, amiért meg is értetted, és odafigyelsz a lényegére. Valóban nem futhatsz el semmi elől, ami veled van, hozzád tartozik. Sem a múltad, sem a jelened elől nem menekülhetsz. Rengeted olyan tárolt energia van a múltadban, amely lassítja a lépteidet. Ezektől meg kell szabadulnod, ki kell váltanod őket új, tiszta, gyógyult energiákkal. Kérlek, vedd fel a kesztyűt, ahogy Ti emberek mondani szoktátok, és dolgozz ezeken a blokkokon, melyek lassítják a fejlődésedet. Haladj kényelmesen, ne akard siettetni a dolgokat, mert idő kell ahhoz, hogy egy-egy lépésre valóban készen állj, de arra kérlek, soha ne add fel. Akkor majd egyszer valóban, minden szinten olyan csodálatos és fényes hely lesz a lelked, ahogyan az álmodban megjelent. Szeretetem elkísér, mindvégig ott van veled. Merlin”

 

IX. fejezet

Bence egy szombat délelőtt kedvet kapott ahhoz, hogy ő is dolgozzon, míg Anya a konyhában sütött főzött. Gondolt egy nagyot, majd minden erejét latba vetve kicipelte a kanapé hatalmas szivacspárnáit a konyhába, és eltorlaszolta velük az ajtót. Épphogy végzett a munkájával, amikor megcsörrent Kata telefonja. Természetesen a nappaliban hagyta, és szeretett volna minél hamarabb odaérni hozzá. Mire kimosakodott a félkész ebédből, és szembesült a nagy párnák által képzett jelentős forgalmi akadállyal, addigra a telefon éppen elhallgatott. A csalódottságtól kissé ingerülten vetette oda Bencének:

- Tüntesd el innen ezt az akadályt, légy szíves!

A kisember válasza egyszerű, de meglepő volt:

- Ez nem akadály, hanem ugrató!

Kata eltűnődött:

- Hm, valóban! Ilyen szemmel is lehet nézni. – gondolta magában a nő, és nekifutásból páros lábbal ugrott a párnákra, majd le onnan, mintha a konyhát eltorlaszoló kupac tényleg ugrató volna. Bence hangos kacagással és tapssal jutalmazta édesanyja mutatványát, s hamarosan együtt hemperegtek a szétdőlt párnahalom közepén.

 

Ha elnyerte a tetszésed a regény, akkor EZEN a linken találsz a rendeléssel kapcsolatos információkat.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.